
Ipari forradalom várható a KKV szektorban?
A COVID-19 válság sok vállalkozást sodort nehéz helyzetbe egyrészt a termelés leállása, másrészt a forgalom tartós visszaesése miatt. Arról már korábbi, “3D nyomtatás a krízisben?” című posztunkban írtunk, miért jelent az additív gyártás versenyelőnyt és milyen előnyei vannak a házon belüli alkatrészgyártásnak a hagyományos beszerzési láncokkal szemben. Azok a vállalatok, akik már korábban elkezdték alkalmazni az ipar 4.0 szintű technológiákat, sokkal rugalmasabban kezelték a vírushelyzet viszontagságait. Gondoljunk csak arra, a fejlesztőik például otthonról, felhőn keresztül indíthattak 3D nyomtatásokat a vállalati műhely gépparkján. Ezek a cégek a gazdaság újraindulásával orrhossznyi előnnyel vágnak neki a 2020-as éveknek. Erre a felkészülésre messze nem minden KKV-nak volt lehetősége az elmúlt években, sokan éppen a túlfűtött kereslet és a maximálisan kihasznált kapacitás miatt nem fektettek eleget a digitalizációba. Nekik jelentenek komoly lehetőséget a most kiírt fejlesztési pályázatok.
Miért érdemes az additív gyártásba fektetni?
Azt, hogy az élet soha többé nem lesz olyan, mint a COVID-19 válság előtt volt, már bizonyosan elkönyvelhetjük. A változások valószínűleg a gyártási, fejlesztési és technológiai szektort is hasonlóan fogják érinteni. A vállalatok egyre jobban értékelik majd a rugalmas, szabadon skálázható, házon belüli függőségcsökkentő megoldásokat éppúgy, mint a gyors fejlesztés lehetőségét és az innovációs potenciált. A 3D nyomtatás az ipar 4.0 technológiák közül az egyik legfrissebb, leggyorsabban fejlődő, valamint nem utolsó sorban a KKV szektor szinte minden területén alkalmazható és megfizethető technológia.
Az additív gyártás legfontosabb előnyei a termelői szektorban:
- Gyorsabb fejlesztési folyamat, részben alacsonyabb darabárak
- Jobb alkatrészellátottság, kisebb raktározási tőkeigény
- Technológiai alkalmazkodóképesség, innovációs potenciál
- Házon belüli gyártás, beszállítói lánctól való függetlenség
- Rugalmasság, jobb túlélési esélyek krízishelyzetben
- Fenntartható, környezetbarát technológia

A pályázatokról bővebben:
A pályázatok referenciaszámai: VEKOP-1.2.6-20 és GINOP-1.2.8-20
Régió: az ország egész területe, a budapesti és közép-magyarországi KKV-k is pályázhatnak (VEKOP)!
Létszámminimum: 5 fő statisztikai létszám áprilisban
A támogatás maximum összege: 5.000.000 Ft – 153.500.000 Ft
A pályázatok keretösszege: 18,8 Mrd + 33,3 Mrd Ft
A támogatás mértéke: 70%
Lehívható előleg összege: 100%
A pályázat benyújtási időszaka: 2020.05.29-től 2020.11.02-ig, illetve a keret kimerüléséig.
Önállóan támogatott tevékenységek:
“Új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása, beleértve az automatizált termelési rendszerek fejlesztését, gyártási technológiák fejlesztését, folyamatautomatizálási eszközök, szenzor-, és vezérlés technológiák fejlesztését, robottechnológia alkalmazását, intelligens gyártás megoldások beszerzését.”
Több információ a pályázatokról a Minner.hu összefoglaló cikkében olvasható.

Additív gyártás bevezetése – segítünk Önnek!
Cégünk 2013 óta kínál átfogó additív gyártási megoldásokat.
A legnagyobb hazai vállalatok mellett rengeteg kis- és középvállalkozásnak segítettünk a 3D nyomtatás, mint technológia bevezetésében.
Nálunk nemcsak egy terméket, hanem egy komplett megoldást kap kézhez!
Forduljon hozzánk bizalommal akár konkrét gép- vagy szolgáltatásigénnyel, vagy csak egy egyszerű ötlettel. Készülékeinket megtekintheti bemutatótermünkben a Lechner Ödön fasor 2. szám alatt. Ingyenes konzultáció és ingyenes próbanyomtatás mellett igény esetén helyszíni beüzemelést és felhasználói oktatást is vállalunk, de az új alkalmazások fejlesztésében is számíthat ránk!
-
Átfogó FDM és SLA 3D nyomtatás szolgáltatások, 3D szkennelés szolgáltatás
-
3D nyomtatók és 3D szkennerek széles választéka
-
Több mint 50, műszakilag kiforrott alapanyag
-
3Dee Application Engineering – Új megoldást fejlesztene? Állunk szíves rendelkezésére.
.
Keressen minket bátran, várjuk megkeresését!
3Dee Technologies Hungary Kft. Lechner Ödön fasor 2. 1095 Budapest
E-mail címünk: office@3dee.hu, telefonszámunk: 06 1 210 0286
Milyen 3D nyomtatót válasszunk? -> tovább a tanácsadáshoz

Raise3D: innováció a piac legjobbjával!

A Raise 3D nyomtató család tagjai egy készülékben ötvözik a 3D nyomtatás, a digitalizáció és az innováció előnyeit. Kiforrott kétfejes rendszerükkel, rendkívül stabil és rezgésmentes kialakításukkal, valamint felhasználóbarát kezelhetőségükkel a piac élvonalába tartoznak. A Raise Cloud felhőalapú alkalmazás segítségével nemcsak figyelemmel kísérhetjük nyomtatásunkat, de új feladatokat is küldhetünk gépünk számára, illetve csapatban is dolgozhatunk a modellfájlok megosztásával.
A Raise3D Pro 2 nem hiába nyerte el a 2019-es év legjobb XXL 3D nyomtatója címet.
Raise3D 3D nyomtatóink:
- Extruder: 2 x IDEX (direct drive)
- Nyomtatótér: 330x240x240 mm
- Szoftver: Raise Cloud és Raise Factory
- Extruder: Dual (direct drive)
- Nyomtatótér: 280x305x300 mm
- Szoftver: Raise Cloud és Raise Factory
- Extruder: Dual (direct drive)
- Nyomtatótér: 280x305x605 mm
- Szoftver: Raise Cloud és Raise Factory
3D szkennelési megoldásaink:
- Kézi, könnyen szállítható 3D szkenner
- Gépek és épületek gyors méretezésére
- FARO Scene szoftverrel
- Moduláris felépítésű high-end szkenner
- Alkatrészek és gépelemek digitalizására
- Maximum pontosság: 0,04 mm
- Moduláris felépítésű high-end szkenner
- Alkatrészek és gépelemek digitalizására
- Maximum pontosság: 0,018 mm
3D szolgáltatásaink:
- Szálhúzásos technológia
- 0,2 mm-es sztenderd felbontás
- 1200 Ft/órától
- Sztereolitográfia technológia
- 0,1 mm-es sztenderd felbontás
- 3.600 Ft/órától
- SLS – structured light scanning
- Akár 0,02 mm-es felbontás
- Akár színesben is