A 3D szkennerek olyan eszközök, amelyek a tárgyakat digitalizálják, azok fizikai geometriáját anélkül mérik meg, hogy azt megérintenék. Hatékonyságuk, teljesítményük szerint lehet osztályozni aszerint, hogy mekkora felületet tudnak felmérni, mennyire pontosak a mérések, mennyire jó felbontással dolgoznak, vagy mekkora távolságról tudják beszkennelni a tárgyakat.
Az első lépésektől napjainkig
Több évtizede folynak a próbálkozások arra, hogy reprodukálják az emberek, tárgyak, növények, állatok, madarak 3 dimenziós külsejét, azonban körülbelül a 80-as évekig nem sikerült ilyen 3D szkennert létrehozni.
A jól ismert asztali szkenner készülékeket lehet talán a 3D szkennerek ősének tekinteni. A XX. század első felében jelentek meg a 2 dimenziós szkennerek.
Amerikában hozták nyilvánosságra az első szkennelt képet, amely természetesen még fehér-fekete volt. Az 1957-ben publikált kép 176 pixeles, mérete pedig 5X5 cm volt, és Russel Kirsch kutatómérnök fia volt a képen látható.
Miután a szkennereket összekapcsolták a telefonvonallal, és így továbbították a jeleket, nagyban nőtt ezen készülékek népszerűsége.
A múlt század vége fele jelentek meg a 3D szkennerek, s ma már egyre szélesebb körben alkalmazzák őket. Hollywoodban a filmek gyártásában egyre hangsúlyosabb szerephez jutnak.
A 3D szkennerek típusai
Hagyományos Lézerszkenner:
Ezen típusú szkennerek különböző szemszögből készítenek egy-egy leképezést az adott objektumról, melyek utólag összeillesztésre kerülnek. A klasszikus 3D lézerszkennerek kevésbé alkalmasak olyan tárgyak digitalizálására, amelyek formája bonyolult, mivel különböző fix állványok, rögzítő, pozicionáló eszközök szükségesek a működtetésükhöz, így kevésbé mobilisak. Ezen készülékek esetében a bonyolult formák esetén – vagy ha nehezen megközelíthető tárgyakat kell beszkennelni – sok utólagos munkára van szükség.
Vetített fénnyel dolgozó “structured light” scanner:
hasonló alapelven működik mint a lézeres szkennerek, két kamera segítségével rögzíti a tárgyra vetített mintázatot, melyet egy projektor hoz létre.
A szoftver ezek után kikalkulálja az egyes pontok térbeli helyzetét. A lehető legnagyobb pontosság érhető el ezzel a módszerrel, ipari alkalmazása széles körben elterjedt.
Egy ilyen 3D szkenner a Range Vision 3D szkennerünk is, mellyel 3D bérszkennelést is vállalunk.
Önpozicionáló 3D szkennerek
Ezzel szemben az önpozicionáló 3D szkennert bárhol lehet használni, használata közben folyamatosan mozgatható, így viszonylag gyorsan, pár perc alatt hoz létre összefüggő 3D modellt. Hátránya a pontosság és felbontás drasztikus csökkenése, mely a folyamatos térbeli pozícióváltozásból következik.
Felhasználási terület
A 3D szkennerek jó szolgálatot teljesítenek többek között az építészetben, a tervezési és ellenőrzési folyamatban, különféle vezetékek felmérésénél, régészeti feltárásoknál, ugyanakkor fontos szerepet kapnak a gépkocsigyártásban, gépgyártásban vagy szerszámok és más eszközök előállításában. Segítségükkel kiválóan lehet különféle méréseket végezni, analizálni, sőt rekonstruálni is tárgyakat.