LEGO-ból készített kézi 3D-nyomtatót egy diák

3d nyomtató legóbólA legnagyobb újítások a sokszor nem titkos kormánylaborokból, több száz tudóst foglalkoztató intézetekből kerülnek ki, hanem egy koliszobából, egyetemi teremből, ahol egy fiatal és kreatív elme megálmodja és összerakja találmányát.

3d nyomtató legóból

Így van ez Új-Zélandon is, ahol a fiatal Vimal Patelt egy egyetemi projekttel bízták meg: kapott egy kevés biológiailag lebomló 3D nyomtatáshoz használt alapanyagot, és a feladatot, miszerint „kezdjen vele valamit”. Ezek után persze bármilyen irányba elindulhatott volna, egy irányelv azonban volt: Patelnek az egyanyagú, kizárólag biológiai úton lebomló anyagból készülő 3D-nyomtatott termékek koncepcióját kellett vizsgálnia. A cél az volt, hogy ne csak a termék előállítása, de újrahasznosítása is könnyű legyen. Azok a nyomatok ugyanis, amelyek többféle anyagból készülnek és bonyolult összeállítási folyamat útján nyerik el végső formájukat, általában nagyon nehézkesen hasznosíthatóak csak újra. Patel a kerékpáros sisakokat hozta fel példának.

kerékpáros sisak 3d nyomtatva

Patel, mivel szabad kezet kapott, a legelején kezdte kutatását: annak vizsgálatával, hogy milyen előállítási módokkal kompatibilis az adott alapanyag. Mindenekelőtt azt vizsgálta meg, létre tud-e hozni különböző merevségű nyomatokat az egyetemi 3D-nyomtató segítségével, és arra jutott, hogy ez még az olcsóbb típusokkal is különösebb probléma nélkül lehetséges. Ugyanakkor a rétegről-rétegre nyomtatás a rugalmasságot egyetlen tengelyre korlátozta, ami a komplexebb formák (így például az említett sisak) előállítását nehézkessé tette.

3d nyomtatás alapanyagok

Patel szerint az ideális megoldás az volna, ha robotkarok segítségével különféle irányokba extrudálhatná az anyagot, ehhez azonban rengeteg programozás és építés volna szükséges, tehát ez szintén nehézkes módszer.

Egy egyszerűbb megoldáshoz folyamodott tehát, és elővette a LEGO-kockákat. Ezekből épített egy extrudálót, amelyet egy melegragasztó pisztolyhoz csatlakoztatott. Pár tesztnyomtatás után – ami a hagyományos polimer anyagokhoz képest már önmagában is komoly feladat lehet – Patel komoly haladást ért el abba az irányba, hogy létrehozzon egy használható sisakot.

3d nyomtató legóból

A diákot mindeközben az eredeti célnál, vagyis az újrafelhasználható termékek nyomtatásánál jobban kezdte érdekelni maga a LEGO extrudáló. Ez ugyanis, mint mondja, remek lehetőséget ad másféle formák megalkotására is, és semmi más nem kell hozzá, csak egy megfelelő ragasztópisztoly és LEGO építőelemek.

3d nyomtatás legóból

lego-3d-nyomtato

Hogy másokat is alkotásra ösztönözzön, Patel elérhetővé tette saját extrudálójának tervét, amelyet a LEGO Digital Designer szoftverrel lehet megnyitni.

(3ders.org)

Tetszett a bejegyzés, megosztom!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


1%
5%
11%
12%
23%
24%
35%
36%
47%
48%
59%
51%
62%
63%
74%
75%
86%
87%
98%
99%