3Dee Additív Akadémia: Együttműködés a Neumann János Egyetemmel

3Dee Additív Akadémia: együttműködési megállapodás a kecskeméti Neumann János Egyetemmel

Az egyetem 2021. november első hetében két másik piaci résztvevő mellett (Adu Alba Kft. és Mahr Magyarország Kft.) a 3Dee Technologies Hungary Kft-vel is közös oktatási együttműködésre lépett, melynek számos előnye lesz mind a cégek, mind a hallgatók számára.

Az együttműködés

A Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar sajtótájékoztatóján dr. Weltsch Zoltán tudományos rektorhelyettes kifejtette, hogy az egyetemen nagy figyelmet fordítanak a cégekkel való szoros együttműködésre. Hiszünk abban, hogy az együttműködések által tudunk valós és tartalmas munkát végezni az egyetemen – említette. Kiemelte, hogy a megjelent cégek közül van olyan, akivel már szoros az együttműködés, a jövőben pedig szeretnék folytatni és elmélyíteni ezt, a későbbiekben pedig lehetőleg még magasabb szintre emelni.

Dr. Fülöp Tamás rektor folytatta a beszédet, aki szerint a partneri megállapodás különösen fontos az egyetem számára. A 3Dee Technologies Hungary Kft. – a képviselt 3D nyomtatástechnológiákkal  jelentős innovációs potenciállal, illetve továbbképzésben és felkészítésben jelentős technológiai és módszertani ismeretekkel rendelkezik, Additív Akadémiát üzemeltet. A rektor szerint a megállapodás a rögzített szakmai és K+F kapcsolatot, az egyetemi oktatómunka megerősítését, a legkiválóbb hallgatók elhelyezkedési lehetőségeinek biztosítását, továbbá az egyetem innovációs szerepkörének betöltését is szolgálja.

Fontos a 3D nyomtatás

Célunk, hogy ipari és technológiai szempontból nyíljanak majd lehetőségek az együttműködésre, a közös projektek elindítására. A diákok számára fél millió órányi nyomtatási tapasztalat mellett egyetemi szintű tudásbázist biztosít a cég, mely a legújabb és legfrissebb technológiákat tartalmazza a 3D nyomtatás területén – emelte ki az anyagtechnológia és a  3D nyomtatás kapcsán Eszes Mihály, ügyvezető.

Kik jelentkezhetnek?

A hallgatókat tekintve nem csak az egyetemen belül már tanulók jelentkezhetnek a 2022 szeptemberében induló 2 szemeszterre, hanem a technológia iránt érdeklődő és középfokú vagy gimnáziumi végzettséggel rendelkezők, az ipar már működő cégein belül elhelyezkedő gyártás-menedzserek, KKV-k, illetve egyéni vállalkozók is.

A cél mindenképpen az, hogy a hallgatók egy olyan tudásbázissal lépjenek az ipari cégek küszöbére, mellyel máris egy irányított fejlesztést és termelést tudjanak indukálni. Mindezek mellett fontos kiemelni a további kutatásokat is, melyek a technológiában és az anyaghasználatban is fontos szempont. Eme együttműködés harmadik pillére pedig a ma már elengedhetetlen karbonsemlegességre való törekvés, a környezettudatosság, mint pl. a használt filamentek újrahasznosítása, vagy az alapanyagok továbbfejlesztése.

Érdekli az Additív Akadémia?

Tovább a képzésekhez

Tetszett a bejegyzés, megosztom!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1%
5%
11%
12%
23%
24%
35%
36%
47%
48%
59%
51%
62%
63%
74%
75%
86%
87%
98%
99%