A BMW alkatrész 3D nyomtatás Zortrax M200-al

A BMW a versenysportban először, élesben is beveti a 3D nyomtatott műanyag alkatrészeket. A BMW SBK csapata a versenypálya mellett tervez át és nyomtat olyan egyszerű alkotóelemeket, melyek egyből, akár futam közben beépíthetők. A csapat erre egy Zortrax M200-as nyomtatót használ, mely elkísérte a BMW S 1000 RR versenygépet több európai futamra is.

A BMW régóta foglalkozik alkatrészek additív gyártásával mind személy- és versenyautók, mind pedig motorsport terén. A külön e célból létrehozott Additive Manufacturing Campus (AMC) az additív gyártástechnológiák egész sorát vonultatja fel. Ma már nem számít újdonságnak a 3D nyomtatás alkalmazása a termék- vagy alkatrészfejlesztés során. A prototípusok gyorsan és költséghatékonyan elkészíthetők additív gyártással, akár fémből is. Ez eddig is jelentősen felgyorsította a fejlesztési folyamatokat.

A motorsportra kifejezetten érvényes, hogy gyors fejlesztésre és kis darabszámra van szükség, így a versenyautók és motorok eddig is jelentős számú 3D nyomtatott alkatrészt tartalmaztak. Ezek többsége kompozit anyagokból vagy fémből készült, komoly előkészítést követően.

A BMW Motorsport SBK csapata azonban olyat próbált ki, amit eddig csak kevesen mertek megcsinálni; a Zortrax M200-as 3D nyomtatót kivitte az aszfalt mellé. Nemcsak arról van szó, hogy a tesztelések során helyben javítanak és nyomtatnak ki egy alkatrészt egy tesztkörre, hanem élesben, versenyhelyzetben is beépítik az asztali 3D nyomtatóval, helyszínen gyártott darabokat.

3D nyomtatás a pályán, a gyakorlatban

A WorldSBK jerezi (spanyol) futamán a csapat rengeteg adatot gyűjtött a BMW S 1000 RR hátsó lengéscsillapítóját a vázhoz bekötő elem terheléséről. A fejlesztőcsapat még a futamok között elkészített több, optimalizált verziót. Ezeket pár óra elteltével élesben is letesztelték, szenzorokkal mérve az alkatrészek valós terhelését, illetve megvizsgálva a szerelhetőségét és beépíthetőségét. A végleges verzió természetesen nem műanyagból készült, viszont pár napon belül megérkezett a csapathoz, mely ezt követően a portimãoi futamon egy jobb motorral állhatott rajthoz. További számos példa mutatja, hogy a pálya mellett, a Zortrax M200-al pár órás átfutással 3D nyomtatott alkatrészek verseny közben is megállják a helyüket. A BMW csapata egyre nagyobb számban épít be szenzor- és kábeltartókat, gyorscsatlakozó rögzítőket és állítókarokat, melyek akár a futamok alatt készülnek el.

Ez már nem űrtechnológia: a Zortrax M200

A Zortrax M200 egy kifejezetten kompakt és könnyű, hordozható 3D nyomtató, magas hőfokon extrudálható polimerek feldolgozására. Ez megmutatkozik többek között az all-metal hotendben, az speciális, megfelelő tapadást biztosító perforált tárgyasztalban, a zárt nyomtatótértben és az anyaghűtésben is. Minimális deformáció mellett nyomtathatunk többek között ABS, PC-ABS, Nylon vagy PET-G anyagokból, az M300-as nagy testvérrel akár 300x300x300 mm-es méretben. A gyártó dedikált filamentjei mind mechanikailag, mind optikailag megállják helyüket.

A Zortrax termékei ipari minőséget képviselnek egy asztali technológia képében, a 3D nyomtatók így KKV-k számára ugyanúgy elérhetők, mint nagyvállalatok számára.

A Zortrax additív gyártóegységek első hazai forgalmazója a 3Dee Technologies Hungary Kft. 

HŐÁLLÓ POLIMEREK 3D NYOMTATÁSA

Az Intamsys 3D nyomtatói magas hőfokon feldolgozható polimerek extrudálására lettek optimalizálva. PEEK, PEKK és ULTEM (PEI) mellett PPSU, PC és PSU alapanyagokat használhatunk . Ezen felül természetesen dolgozhatunk megszokott alapanyagainkkal is, így többek között PLA-t és ABS-t is nyomtathatunk.

Rólunk: gondolkozzunk additívan!

A 3Dee Technologies Hungary Kft. a 3D nyomtatás és additív gyártás iparág egyik meghatározó hazai szereplője 2013 óta.

Kínálatunk:

  • 3D nyomtatók és 3D szkennerek
  • Átfogó additív gyártási szolgáltatások
  • 3D bérnyomtatás és 3D bérszkennelés
  • Beüzemelés, karbantartás, oktatás és szerviz

Célunk, hogy Ügyfeleinknek ne csak termékeket, hanem komplett additív gyártási megoldásokat kínáljunk.

7

3dee-store-budapest-1

Több mint 7 év
Additív gyártási tapasztalat

6.000

3dee-store-budapest-1

Több mint 6000
elégedett Ügyfél

500.000

3dee-store-budapest-1

Több mint félmillió
bérnyomtatási óra tapasztalata

50

3dee-store-budapest-1

Több mint 50
féle nyomtatószál és műgyanta

6

3dee-store-budapest-1

6 különböző
3D nyomtatási technológia

Cikkünk a BMW Motorrad sajtóközleménye alapján készült el.

Tetszett a bejegyzés, megosztom!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.


1%
5%
11%
12%
23%
24%
35%
36%
47%
48%
59%
51%
62%
63%
74%
75%
86%
87%
98%
99%