2020-as high-tech pályázatok KKV-k számára

Ipari forradalom várható a KKV szektorban?

A COVID-19 válság sok vállalkozást sodort nehéz helyzetbe egyrészt a termelés leállása, másrészt a forgalom tartós visszaesése miatt. Arról már korábbi, “3D nyomtatás a krízisben?” című posztunkban írtunk, miért jelent az additív gyártás versenyelőnyt és milyen előnyei vannak a házon belüli alkatrészgyártásnak a hagyományos beszerzési láncokkal szemben. Azok a vállalatok, akik már korábban elkezdték alkalmazni az ipar 4.0 szintű technológiákat, sokkal rugalmasabban kezelték a vírushelyzet viszontagságait. Gondoljunk csak arra, a fejlesztőik például otthonról, felhőn keresztül indíthattak 3D nyomtatásokat a vállalati műhely gépparkján. Ezek a cégek a gazdaság újraindulásával orrhossznyi előnnyel vágnak neki a 2020-as éveknek. Erre a felkészülésre messze nem minden KKV-nak volt lehetősége az elmúlt években, sokan éppen a túlfűtött kereslet és a maximálisan kihasznált kapacitás miatt nem fektettek eleget a digitalizációba. Nekik jelentenek komoly lehetőséget a most kiírt fejlesztési pályázatok.

Miért érdemes az additív gyártásba fektetni?

Azt, hogy az élet soha többé nem lesz olyan, mint a COVID-19 válság előtt volt, már bizonyosan elkönyvelhetjük. A változások valószínűleg a gyártási, fejlesztési és technológiai szektort is hasonlóan fogják érinteni. A vállalatok egyre jobban értékelik majd a rugalmas, szabadon skálázható, házon belüli függőségcsökkentő megoldásokat éppúgy, mint a gyors fejlesztés lehetőségét és az innovációs potenciált. A 3D nyomtatás az ipar 4.0 technológiák közül az egyik legfrissebb, leggyorsabban fejlődő, valamint nem utolsó sorban a KKV szektor szinte minden területén alkalmazható és megfizethető technológia.

Az additív gyártás legfontosabb előnyei a termelői szektorban: 

  • Gyorsabb fejlesztési folyamat, részben alacsonyabb darabárak
  • Jobb alkatrészellátottság, kisebb raktározási tőkeigény
  • Technológiai alkalmazkodóképesség, innovációs potenciál
  • Házon belüli gyártás, beszállítói lánctól való függetlenség
  • Rugalmasság, jobb túlélési esélyek krízishelyzetben
  • Fenntartható, környezetbarát technológia

A pályázatokról bővebben:

A pályázatok referenciaszámai: VEKOP-1.2.6-20 és GINOP-1.2.8-20
Régió: az ország egész területe, a budapesti és közép-magyarországi KKV-k is pályázhatnak (VEKOP)!

Létszámminimum: 5 fő statisztikai létszám áprilisban
A támogatás maximum összege: 5.000.000 Ft – 153.500.000 Ft 
A pályázatok keretösszege: 18,8 Mrd + 33,3 Mrd Ft
A támogatás mértéke: 70%
Lehívható előleg összege: 100%
A pályázat benyújtási időszaka: 2020.05.29-től 2020.11.02-ig, illetve a keret kimerüléséig.

Önállóan támogatott tevékenységek:

Új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása, beleértve az automatizált termelési rendszerek fejlesztését, gyártási technológiák fejlesztését, folyamatautomatizálási eszközök, szenzor-, és vezérlés technológiák fejlesztését, robottechnológia alkalmazását, intelligens gyártás megoldások beszerzését.”

Több információ a pályázatokról a Minner.hu összefoglaló cikkében olvasható.


Additív gyártás bevezetése – segítünk Önnek!  

Cégünk 2013 óta kínál átfogó additív gyártási megoldásokat.
A legnagyobb hazai vállalatok mellett rengeteg kis- és középvállalkozásnak segítettünk a 3D nyomtatás, mint technológia bevezetésében.

Nálunk nemcsak egy terméket, hanem egy komplett megoldást kap kézhez! 

Forduljon hozzánk bizalommal akár konkrét gép- vagy szolgáltatásigénnyel, vagy csak egy egyszerű ötlettel. Készülékeinket megtekintheti bemutatótermünkben a Lechner Ödön fasor 2. szám alatt. Ingyenes konzultáció és ingyenes próbanyomtatás mellett igény esetén helyszíni beüzemelést és felhasználói oktatást is vállalunk, de az új alkalmazások fejlesztésében is számíthat ránk!

.
Keressen minket bátran, várjuk megkeresését!
3Dee Technologies Hungary Kft. Lechner Ödön fasor 2. 1095 Budapest
E-mail címünk: office@3dee.hu, telefonszámunk: 06 1 210 0286

Milyen 3D nyomtatót válasszunk? -> tovább a tanácsadáshoz


Raise3D: innováció a piac legjobbjával!

A Raise 3D nyomtató család tagjai egy készülékben ötvözik a 3D nyomtatás, a digitalizáció és az innováció előnyeit. Kiforrott kétfejes rendszerükkel, rendkívül stabil és rezgésmentes kialakításukkal, valamint felhasználóbarát kezelhetőségükkel a piac élvonalába tartoznak. A Raise Cloud felhőalapú alkalmazás segítségével nemcsak figyelemmel kísérhetjük nyomtatásunkat, de új feladatokat is küldhetünk gépünk számára, illetve csapatban is dolgozhatunk a modellfájlok megosztásával.

A Raise3D Pro 2 nem hiába nyerte el a 2019-es év legjobb XXL 3D nyomtatója címet.

Raise3D 3D nyomtatóink:

3Dee Raise E2
  • Extruder: 2 x IDEX (direct drive)
  • Nyomtatótér: 330x240x240 mm
  • Szoftver: Raise Cloud és Raise Factory

A termékhez

3Dee Raise Pro 2
  • Extruder: Dual (direct drive)
  • Nyomtatótér: 280x305x300 mm
  • Szoftver: Raise Cloud és Raise Factory

A termékhez

3Dee Raise Pro 2 Plus
  • Extruder: Dual (direct drive)
  • Nyomtatótér: 280x305x605 mm
  • Szoftver: Raise Cloud és Raise Factory

A termékhez

3D szkennelési megoldásaink:

3Dee - Faro Freestyle 3D
  • Kézi, könnyen szállítható 3D szkenner
  • Gépek és épületek gyors méretezésére
  • FARO Scene szoftverrel

A termékhez

3Dee - Range vision Spectrum
  • Moduláris felépítésű high-end szkenner
  • Alkatrészek és gépelemek digitalizására
  • Maximum pontosság: 0,04 mm

A termékhez

3Dee - Range Vision Pro
  • Moduláris felépítésű high-end szkenner
  • Alkatrészek és gépelemek digitalizására
  • Maximum pontosság: 0,018 mm

A termékhez

3D szolgáltatásaink:

  • Szálhúzásos technológia
  • 0,2 mm-es sztenderd felbontás
  • 1200 Ft/órától

A szoltáltatáshoz

  • Sztereolitográfia technológia
  • 0,1 mm-es sztenderd felbontás
  • 3.600 Ft/órától

A szoltáltatáshoz

  • SLS – structured light scanning
  • Akár 0,02 mm-es felbontás
  • Akár színesben is

A szoltáltatáshoz

Kérdése van, esetleg pályázni szeretne?

Forduljon hozzánk bizalommal!

Tetszett a bejegyzés, megosztom!

Comment (1)

  • Skulti Jozsef Reply

    Vállalkozás legyen a talpán, aki tartani tudta a 90%-os létszámot!
    Nem mintha ez mentség lenne, mert aki nem fejleszt, az előbb utóbb lemarad a versenyben…

    2020.05.29. at 19:47

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.


1%
5%
11%
12%
23%
24%
35%
36%
47%
48%
59%
51%
62%
63%
74%
75%
86%
87%
98%
99%