Új csokinyomtatót mutatott be a Choc Edge

3d csokinyomtatóAz ételek 3D-nyomtatása az iparág egyik legizgalmasabb, legpezsgőbb területe – nem is véletlenül, hiszen bármely háztartás potenciális vásárlónak számít e téren, ahogyan az éttermek, pékségek is, és így tovább.

Ennek ellenére a legtöbb 3D-nyomtatott ételekkel foglalkozó vállalat még mindig csak prototípusaik tesztelésénél tart és küszködik a piacra lépéssel – nem így a Choc Edge, amely 2011-ben jelent meg először a piacon, tavaly pedig piacra dobta a Choc Creator 2.0 nyomtatót, meglehetősen nagy sikerrel. Most pedig ennek új, asztali csokinyomtató változatával jelentkeztek.

3d csokinyomtató

A Choc Edge volt a legelső vállalat, amely ténylegesen valami működőt hozott ki a 3D ételnyomtatásból. A vállalat eredetileg egy kutatási projektként indult az Exeteri Egyetemen 2011-ben, és hamar az első olyan céggé vált, amely piaci sikert ért el a koncepcióval.

3d csokoládé nyomtatás

A Choc Creator 2.0, mint azt neve is mutatja, egy feljavított változat volt – a Choc Creator 2.0-hoz azonban az alapoktól építették fel újra a gépet, elsősorban jobb kezelhetőségre és formatervezésre koncentrálva. Az elsődleges cél az volt, hogy a gépet minél egyszerűbben lehessen használni – egy kis gépről van szó nagy nyomtatóterülettel, amely valóban alkalmas lehet arra, hogy szélesebb körben elterjedjen.

3d csokoládé nyomtatás 2

3d csokoládé nyomtatás 3

A gép nyomtatóterülettel jelenleg 180x180x50 milliméteres. Ez ideálissá teszi arra, hogy sütiket, cupcake-eket, tortadíszeket nyomtassunk vele – ugyanakkor a magasabb szerkezetek nyomtatásakor elődjéhez hasonlóan a 2.0 Plus verzió sem remekel, 20 milliméter felett nem állnak biztosan a kinyomtatott kreálmányok. Persze a gépet eleve úgy pozícionálták, hogy azok számára legyen érdekes, akik kisebb kreatív mintákat, ötleteket valósítanának meg, így ez nem végzetes hiányosság.

3d csokoládé nyomtatás 4

3d-csokoladenyomtatas-5

A kezelhetőség valóban egyszerűbbé vált. A szerkezet kisebb és könnyebb is, mint elődje, ezért szállítani is könnyebb, így kiválóan használható nem csak a konyhában, de céges eseményeken, expókon és más hasonló alkalmakkor is.

A csapat szerint a gép elsősorban céges logók készítésére, 2D dizájnerek általi használatra a legideálisabb, de remekül alkalmazható marketinges cégek és csokoládéboltok által is, akik valamilyen különleges szolgáltatást nyújtanának.

3d csokinyomtató 2

A könnyebb használhatóságot elsősorban a megbízható nyomtatómechanizmusnak tulajdonítják a tervezők, elődeitől eltérően ugyanis a Choc Creator 2.0 Plus egy 30 ml-es rozsdamentes acélfecskendővel van felszerelve, amely nem dugul el, tisztítása pedig kifejezetten egyszerű. Az eszköz egy huzamban 15 órányi nyomtatásra képes így, pontossága pedig 0,4 milliméter.

Röviden, a Choc Creator 2.0 Plus jelentős előrelépést jelent elődjéhez képest és várhatóan nagy sikere lesz majd a piacon. Az eszköz szeptembertől lesz majd előrendelhető várhatóan 3700 dolláros, vagyis körülbelül egymillió forintos áron.

(3ders.org)

Tetszett a bejegyzés, megosztom!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


1%
5%
11%
12%
23%
24%
35%
36%
47%
48%
59%
51%
62%
63%
74%
75%
86%
87%
98%
99%